2016-11-02

12 napos blogos kihívás - 1. nap


12 napos blogger kihívás: 1. nap

Na, vágjunk is a lecsóba! Kezdődjön az első nap, a 12 napos blogger kihívásba!
1. nap: Miért írsz blogot? + 5 tény rólad

Hogy miért írok blogot? Először azért, mert úgy gondoltam így könnyebb lesz majd a Könyvmoly Párbajon részt venni. Aztán igazából jobban belegondoltam, hogy már lassan egy éve szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy de jó lenne kiírni magamból a sok hülyeséget. Aztán mivel semmi háttértudásom nem volt (most sincs, de legalább próbálkozom), le is tettem erről a hirtelen jött ötletről. Nemrégiben pedig ismét elkezdett motoszkálni a blog gondolata, így felkértem AniTigert, hogy segítsen elindulnom. Ő pedig lelkesen elvállalta, hogy elmagyaráz mindent, sőt még a szerkesztésben is segít! Na de a lényeg, hogy azért kezdtem el blogolni, hogy azt a sok hülyeséget, ami a fejemben van, kiírjam magamból. Remélem vevők lesztek a dologra!

+5 tény rólam:
1. Fiatal anyuka vagyok: ezt a döntésem egy percig sem bántam meg. Van kettő ördögien jó kisfiam, akikért mindent próbálok megtenni, hogy remek felnőttet neveljek belőlük.
2. Barna szem, barna haj, két láb, két kéz: röviden tömören ember alakú vagyok, annyi hátránnyal, hogy nem vagyok modell alkat.
3. Néha elveszem az időben: nem tudom hány óra, milyen nap, milyen hónap, az évvel általában tisztában vagyok. Ez talán annak a hátránya, hogy állandóan itthon vagyok
4. Zene – és könyvfüggő vagyok: tipikusan a „Zene nélkül mit érek én” típus vagyok. Zenét hallgatok, mikor szomorú, boldog, zavart, tanácstalan vagy stresszes vagyok. Mindenre gyógyír egy kis zene! Könyv pedig megnyugtat. Általában akkor szoktam olvasni, mikor mindenki elaludt, mert akkor tudok rendesen odafigyelni arra, mit is olvasok.
5. Ami a szívemen az a számon": gyakran megkapom azt a jelzőt, hogy nyers vagyok. Nos, ennek ez a mottó az oka.  Általában előbb jár a szám, mint gondolkozom és hát így nem mindig minden egyes dolog úgy sül el, ahogy elterveztem.

Köszönöm a figyelmet, holnap is remélem, velem tartotok!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése