2016-11-13

Interjú Julia Lewis Thomsonnal + Nyereményjáték

Interjú  Julia Lewis Thomsonnal + Nyereményjáték

Ahogy ígértem korábban, készítettem a Többek által írónőjével egy interjút a könyv elolvasása után. Ő pedig készségesen válaszolt a rengeteg kérdésre, amit feltettem neki és persze válaszokat is kaptam!

1.      Mesélj valamit magadról!
A Többek által főszereplőjénél, Annánál többet még én sem tudok elmondani magamról. Az ő történetéből a legtöbb gondolatomat megismerhetitek.
2.     Miért írói álnéven publikálsz? És miért az lett, ami?
Szerettem volna különválasztani az írói pályámat a civiltől, ezért döntöttem írói álnév mellett. A névválasztás rendkívül egyszerűen történt: párommal közösen ötleteltünk, és ennek a névnek a hangzása tetszett meg mindkettőnknek.
3.     Miért pont a Többek által lett a címe a könyvnek?
Mert Többek által válunk azzá az emberré, akik vagyunk. Nem tudjuk elkerülni azt, hogy mások befolyásolják az életünket, a személyiségünket; és éppen ezért fontosnak tartottam kiemelni ezt.
4.     Láttam korábban Macsii blogján, a másik négy borító tervet, amiből ugye a mostani a piros került ki győztesen. Miért pont ezt választottad?
Szerelem volt első látásra J Megláttam a borítón lévő arcot és egyből éreztem, hogy őt keresem: kifejező, különleges és nem elcsépelt. (Mellesleg imádom a piros színt J )
5.     Mennyi idő alatt írtad meg Anna történetét? Voltak béta olvasóid?
Körülbelül 3 hónap alatt írtam meg, és csak 2 Béta olvasom volt: a párom, és a köszönetnyilvánításban említett Judó.
6.     Melyik volt a legnehezebb része az egész könyvírásnak?
Anélkül, hogy spoilereznék, csak annyit mondhatok, hogy megírni azt a részét volt a legnehezebb, amelyik belőled is a legtöbb könnyet csalta ki.
7.     Már korábban kiderült, hogy több részesre tervezed ezt a sorozatot. Megtudhatom, hogy hány részes lesz előre láthatólag? Azokban is Anna lesz a főszereplő?
Pontosan nem tudom, hány rész lesz. De remélem, hogy jó sok J
Anna már csak mellékszereplő lesz. Úgy tervezem, hogy a baráti társaság tagjai kapnak egy-egy könyvet.
8.     Befolyásolják az értékelések a regény folytatásának alakulását?
Az értékelések inkább megerősítenek abban, hogy jó úton haladok. A folytatást nem igazán tudják befolyásolni, mivel az Maximról fog szólni, és ebből kifolyólag más érzelmek dominálnak majd benne. Sok-sok izgalomra, és rejtélyre számíthattok majd benne.
9.     Mikorra várható az új kötet?
Talán nyárig kijön, kiadótól függ; karácsonyra szeretnék végezni vele.
10. Hogy születnek a karaktereid?
Elképzelem, hogy néznének ki, majd leülök írni, és hagyom, hogy vezessék a kezem a billentyűzet felett.
  11.   Nem titok, hogy Maxim a kedvenced a könyvből. Kérlek, mondj róla pár dolgot, azok számára, akik még nem ismernék.
Szívdöglesztő, laza, és imádnivaló <3 Mivel az ő könyvén dolgozok, így csak elfogultan tudok róla nyilatkozni. Teljesen elrabolta a szívem! A lapok pedig csak úgy sisteregnek tőle!
  12. Van olyan személy, aki inspirál az írásban?
A családom, és a párom támogat benne. De az igazi inspirációt a zenéből merítem.

Köszönöm szépen a válaszokat! Izgatottan várom Maxim könyvét, mert számomra is ő a favorit!

Most pedig következzen a nyereményjáték! A feladat nagyon egyszerű. Három darab kérdést teszek fel, Nektek pedig erre kell válaszolni. A válaszokat pedig a dorkaanyaolvas@gmail.com e-mail címre várom Nyereményjáték jeligével. Hogy mit lehet nyerni? Két könyvjelzőt, amit maga az írónő dedikált így tehát két győztes lesz! A nyereményjáték november 14-től november 30-ig tart! Sorsolni pedig az utána való héten fogok! Játékra fel!
Kérdések:
1.      kérdés: Az értékelésemben megemlítettem, hogy valakit elküldtem volna melegebb éghajlatra. Ki ő?
2.     kérdés: Soroljátok fel 3 tulajdonságot, ami Maximot a leginkább jellemzi! Ehhez felhasználhatjátok a molyon lévő értékeléseket, idézeteket, az írónő facebookoldalát, azaz bármit, ami eszetekbe jut.
3.     kérdés: A zene miért fontos az írónőnek?

Figyelem! A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolok. Csak magyarországi címre postázok.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése