2016-12-28

Várólista csökkentés 2017



2017 – es évben ismét megpróbálom a Várólista csökkentést. Tavaly sajnos nem sikerült, mert mindig közbejött valami más olyan olvasmány, ami jobban érdekelt, mint a várólistás polcomon lévő könyvek. Na, de majd most!
Mi is ez a Várólista csökkentés?
Bizonyára nagyon sokan vagyunk úgy, hogy egy – egy akció során gyűjtögető üzemmódba kapcsolunk és beszerzünk rengeteg könyvet. Aztán csak pakolgatjuk egyik polcról a másikra, mert még mindig nem olvastuk el, de majd talán egyszer, ha nem lesz mit olvasni. Na persze, egy molynál nincs ilyen probléma! Ez a kihívás pont ezért született meg, hogy ezt a virtuális, vagy igazi várólistánkat kicsit rövidítsük, szám szerint 12 db könyvvel. Jelentkezni Lobo blogján tudok egy polccal/listával, amin rajta vannak a választott könyvek. Annyi könnyítés van hozzá, hogy lehet egy alternatív listát is létrehozni és így lehet cserélni. További szabályokat itt olvashattok illetve ugyanitt tudtok még jelentkezni. A Molyon is van hozzá egy kihívás, így nem feltétlen kell hozzá blog. Gyűljünk minél többen és győzzük le a várólistánkat!

Információk:
Célja: rövidíteni a hosszú – hosszú várólistát
Időtartam: 2017. január 1 – december 31.

Jelentkezési határidő: 2016. december 31 éjfél

Választott könyveim:

1.    Cat Winters: Fekete madarak árnyékában
2.  Michael Peinkofer: A griff bűvöletében
3. Michael Peinkofer: A sárkányok szövetsége

4.  Barczikay Lilla: Anyám teremtményei
5.   Noble Smith: A Megye bölcsessége
6. Varga Bálint: Váltságdíj nélkül
7.   Cynthia Hand: Angyalsors
8. Cynthia Hand: Angyalfény
9. Cynthia Hand: Angyalvágy
10. Robert Merle: Mesterségem a halál
11. William Golding: A Legyek Ura
12. Victoria Forester: A lány, aki tud repülni




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése