2017-05-03

Top5Wednesday – Legszebb sci-fi és/vagy fantasy borítók


Réta blogját a HaBár, a könyves kocsmát olvasgattam, és nagyon megtetszett a Top5 Wednesday rovata. Utána is kérdeztem, hogy mi is ez. Nagyon készségesen elmondta, mert én nem nagyon vagyok otthon a Goodreadsen, így néhány instrukció után képes voltam csatlakozni a csoporthoz, ami alapján működik ez a T5W dolog. Ezt Ti is meg tudjátok nézni EZEN a linken. Május első témája a kedvenc sci-fi és/vagy fantasy borítók bemutatása. Lehet, kicsit csalok benne, mert lesz kettő sorozat is a felsorolásban, az pedig már több, mint 5 könyv. De remélem, elnézitek ezt nekem.

  

Imádom ezt a sorozatot, mind külsőre, mint belsőre. Egyszerűen gyönyörűek a borítók. Nem is tudom igazán, hogy miért fogott meg ennyire, csak tetszik. A sorozat első részének kettő borítója is van, nekem pedig mind a kettő nagyon bejön, de azért bevallom nektek őszintén, hogy a szemes sokkal jobban sikerült.

 

Nem is kérdés, hogy januárban a borítója miatt lettem figyelmes az Emlékek Jordan számára könyvre. Aztán mikor elolvastam, még jobban tetszett, mert iszonyatosan passzol a történethez. Azok az agancsok és a kék háttér annyira fantasztikus és figyelemfelkeltő, hogy ennél jobb borítót nem is kaphatott volna. A második részen a szarvak is árulkodóak ám, de nem akarok spoilerezni. Imádom a narancssárga színt, a lila és a fekete mellett a legkedvesebb szín számomra. Tökéletes választás mind a kettő borító, kíváncsi leszek, hogy mit tartogat majd a harmadik.


Ismét egy kék borító, pedig egyébként nem szeretem a kéket, de úgy tűnik, hogy a tudatalattim igenis szereti. Ez egy annyira kis könnyed és csodálatos borító, hogy csak úgy vonzza a szemet. Sajnos a történethez nem volt még szerencsém, de engem megvett a borítóval szóval majd egyszer szeretném a polcomon is látni és gyönyörködni benne.


Úgy vettem észre, hogy a Colorcomnál nagyon szuper kis grafikus csapat jött össze, mert szinte az össze könyvükre a borító miatt figyeltem fel. Ez alól ez a könyv sem kivétel. Tetszenek a sötét színek és azok a karmok! Bevallom az fogott meg benne a legjobban, ja és a fogaskerekek, amik a keretet adják az egésznek.

Ők lennének azok a borítók, amik számomra szemet gyönyörködtetően szépek. Tudnék még egy párat összeszedni, de mivel ez egy top5-ös rovat, és félig így is csaltam, szóval most csak ennyivel kell beérni. Nektek melyik a kedvenc sci-fi és/vagy fantasy borítótok?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése