2017-10-05

Kylie Scott: Play – Futam (Stage Dive 2.)

Fülszöveg:
Csak arról volt szó, hogy úgy tesz, mintha egy rocksztár barátnője lenne. Arról nem, hogy bele is szeret…
Mal Ericson, a világhírű Stage Dive rockbanda dobosa villámgyorsan rendbe akarja tenni az életét – egy rövid időre legalábbis. Úgy gondolja, a látszathoz az is éppen elég lesz, ha egy igazi jókislánnyal kezd mutatkozni. Nem úgy tervezte, hogy ez az átmeneti helyzet állandóvá válik, és nem sejthette, hogy éppen így találja meg az igazit.
Anne Rollins álmában sem gondolta volna, hogy megismerkedik majd a rock egyik istenével, akinek a posztereivel tinédzserkorában ki volt plakátolva a szobája – és különösen nem ilyen körülmények között. Anne ugyanis anyagilag nem áll valami jól. Illetve nagyon nem. Ugyanakkor érzi, hogy ha pénzért cserébe úgy tesz, mintha a vad partiarc dobos csaja lenne, annak semmiképpen nem lehet jó vége. És teljesen mindegy, hogy mennyire szexis pasi Mal. Vagy mégsem?
Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 376 oldal
ISBN: 9789633996720
Fordította: Császár László
Sorozat: Stage Dive
Függővég: nem

Véleményem:
Hogy én mennyire imádom ezt a sorozatot! Mikor az első részét, Lick – Taktus (értékelés: ITT) olvastam, akkor kicsit fenntartásokkal kezeltem ezt a részt, mert féltem, hogy nem ugyanazt a Malt kapom, akit megismertem az első könyvben. Emiatt mindig csak tologattam a könyv elolvasását. Aztán jött a Music Projekthét és úgy gondoltam, hogy most megemberelem magam és nekiugrom. És édes istenem, milyen jól tettem!
A történetet nem kell túlgondolni, teljesen azt kapja az ember, ami a fülszövegben le van írva. Mal Ericson csak egy alibi barátnőt szeretne magának, hogy megmutassa az anyjának, hogy nem csak a karrierje tökéletes, hanem a szerelmi élete is. Imádtam az összes szópárbajt, erotikus részeket, és az egész könyv humora valami fergeteges! Sokszor alig tudtam visszatartani, hogy hangosan fel ne kacagjak. Akik pedig nem olvasták az első részt, azok sem ijedjenek meg, mert olvasható önállóan is.
Mal Ericsont sok embernek nem kell bemutatni, viszont vannak olyanok, akik még nem ismerik. Ti, akik nem tudjátok, hogy ki is ez a rockisten, pótoljátok minél előbb, mert hogy imádni fogjátok, azt garantálom! Mal még mindig a világ legjobb dobosa, aki még mindig egy iszonyatosan szexi férfi, és még szíve is van. Ebben a részben megismerhettem nem csak azt az énjét, amivel a kisujja köré tudja csavarni a rajongókat, hanem az érzelmes, aggódó, dühös és odaadó embert is. Bár nekem semmi bajom a nagyszájú és macsó dobossal, és imádom utána csorgatni a nyálam, viszont jó tudni, hogy vannak olyan emberek, akiknek bármit megtesz, csak azért, hogy boldognak lássa. Az egyik ilyen ember, az anyja, aki miatt kezdődött az egész buli Anne Rollinssal.
Anne Rollins egy teljesen átlagos…na jó, az átlagostól egy kicsit bénább lány. Béna barátai vannak, akik nem is igazi barátok, szörnyű a lakása, aminek papírvékonyak a falai, de legalább van állása, egy könyvesboltban. Komolyan mondom, ennyi a legjobb ebben a nőben, hogy szeret olvasni és egy könyvesboltban dolgozik. Igazából Anne annyira nem fogott meg, annak ellenére, hogy a könyv történetét az ő szemén keresztül ismertem meg. Viszont az egyik barátja ennél több érzelmet váltott ki belőle. Ez az ember pedig Reece. Na, ő egy igazi kis majom. Azt hiszi minden nőt meg tud fektetni, és övé a világ amiatt. Csak épp azt nem vette észre, hogy Anne fülig bele van zúgva. Pontosabban szerintem tudja nagyon jól, csak épp b*szik rá egy nagyot. Emiatt a világ legellenszenvesebb karaktere lett.
Az első könyv karakterei is visszaköszönnek, aminek nagyon örültem, mert a Stage Dive-ból sosem elég. David és Ev még mindig iszonyatosan szerelmesek, Jimmy ebben a részben egy kicsit nagyon kevés szerepet kapott, pedig nagyon érdekel. Még jó, hogy a harmadik része már régóta a polcon van, így nemsokára neki is kezdek. Akiből kicsit többet kaptam, és pont eleget ahhoz, hogy eléggé érdekeljen, az Ben. Az első részben ő volt a Néma Béla, nem szólt kettőt sem, csak meghúzódott a háttérben. Itt viszont megismertem, hogy Mallal igen jó barátok és elég sok buliban együtt hülyültek. Imádtam az ő beszólogatásait is, ami közte Anne vagy Mal között lezajlott. Már alig várom, hogy megjelenjen az ő könyve is, amit elvileg hamarosan ki is fog adni a Könyvmolyképző.
Összességében nagyon-nagyon élveztem és hatalmas kedvenc lett! Olyan igazi nyálcsorgatós, kicsit szívbe markoló, sokat nevetős könyv, ami mellett könnyen ki tudtam kapcsolódni.
Azoknak ajánlom, akik:
- egy kis kikapcsolódásra vágynak,
- szeretik a humorban gazdag fiatal felnőtteknek szóló könyveket,
- nem ijednek meg az erotikus jelenetektől,
- szeretik csorgatni a nyálukat egy-egy pasi miatt,
- imádják a zenés történeteket.

Értékelés: 5/5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Mal, Ben
Kedvenc jelenet(ek): ágyon ugrálás és az SMS-ezés
Kedvenc idézetek:
„– Túl sok könyvet olvasol.
– Olyan a világon sincs!”
„– Széttörtük az ágyamat – jelentettem ki, totál feleslegesen.
– A háborúban áldozatokat kell hozni, tökfej.”
„– Minden férfinak vannak szükségletei, kicsi Anne. Hány éves vagy te?
– Huszonhárom. És hidd el, nagyon is jól tudom, hogy mindenkinek vannak szükségletei. De Mal, komolyan mondom, hogy nem én leszek az, aki ezeket ki tudná elégíteni. – Felhúztam az orromat. Pedig jézusom, mennyire szerettem volna megtenni! Kivéve persze, hogy rám villantotta azt az önelégült vigyorát. Elvégre egy lánynak legyen tartása!
– Dehogynem! – Halkan és gonoszán nevetett, keresztülpillantva rajtam (20-80 százalék). – Majd belehalsz, annyira szeretnéd. Hiszen egy pillanatra sem tudsz elszakadni ettől a csodálatos félmeztelen testtől. Abban a pillanatban, hogy kinyitottam az ajtót, máris simogatni kezdték Mintha tüzelnél vagy mi.
Basszus!”
„Vagy egymilliószor elképzeltem már, milyen lenne összetalálkozni a banda valamelyik tagjával. David Ferrisszel már megismerkedtem, ami élő bizonyítéka volt annak, hogy a kívánságok igenis teljesülnek. Hátha azokkal a kívánságaimmal is ilyen mázlim lesz, amikben nagyobb cicit, kisebb feneket és jobb emberismeretet akartam magamnak.”
„Hát van ebben az életben bármi szebb annál, mint amikor az ember az egyik kedvenc könyvét adhatja el egy ismeretlennek? Szerintem nincs.”
„– Na várj csak! Félmeztelen vagyok, meg minden, te mégsem nézel rám mániákus szemmel? Beteg vagy?”
„Ujjai gyors ritmust vertek a szék karfáján. Malcolm Ericson nyughatatlan lélek volt. Egy pillanatra sem állt le. És nyilvánvaló volt, hogy ez a kirobbanó energiája teszi ennyire jó dobossá.”
„Mal úgy megcsókolt, hogy teljesen belehülyültem.”

A képek a moly.hu, illetve a Pinteresttáblámról származnak.




Projekben résztvevő többi blogger:


#01
Virág
-
Never Let Me Go
#02
Annie
-
Lap lap után
#03
Réta
-
HaBár, a könyves kocsma
#04
Ashley Redwood
-
Fleur de Livre
#05
Neverhood
-
Neverhood's Diary
#06
K. A. Hikari
-
Írásaim Tárháza
#07
Dorka
-
Anya olvas
#08
Wandamaci
-
Wandamaci (könyv)birodalma
#09
Gothic
-
Goodbye Agony
#10
Sára
-
Metaforaszennyezés
#11
Csokitorta
-
Varázstinta
#12
Barby Malik
-
Kitablar
#13
Molly
-
Coffee and Manga
#14
Perpetua feat. Indie
-
Könyvjelző
#15
Kovkira
-
Miss Library
#16
Sol
-
Könyvvadászok

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése