2018-03-18

Interjú a MyBooKz csapattal



Sziasztok!
Mai napra egy interjút hoztam a MyBooKz csapatával, hogy kicsit jobban megismerjétek őket. Akinek még nem cseng ismerősen a MyBooKz, ITT elolvashatja, hogy mivel is foglalkoznak és miben mások ők, mint az eddigi könyves meglepetésdobozzal foglalkozó cég. Ebben a bejegyzésben most magát a csapatot ismerhetitek, illetve a háttérmunkát.
Köszönöm szépen a csapatnak, hogy vállalta az interjút, sok érdekes információt osztottatok meg velünk.

Mutatkozzatok be, kiket takar a MybooKz csapata?
Egy családi vállalkozás vagyunk. Júniusban született kisfiúink a legfiatalabb MyBooKz tag. Úgy gondoltuk létrehozunk egy olyan vállalkozást, ahol a több éves kereskedelemben eltöltött tapasztalatainkat a saját ötletünkhez használhatjuk és kamatoztathatjuk. Mi is a saját célcsoportunkba tartozunk, fiatal szülők, akik még szeretik a könyveket a kezükbe venni, de már nem utasítjuk el a digitális technika fejlődését sem. A meglepetéscsomagok valahol a kettő között lehetnek, nincs ideje valakinek könyvet válogatni és kézműves termékek után kutatgatni a neten akkor így megtalálhatja a számításit, kis kényeztetés egy csomagban. Szóval alapvetően ketten (hárman) vagyunk, de úgy gondoljuk a MyBooKz csapata alapvetően ti lesztek az olvasók velünk együtt. J A könyvek kiválasztásában külső segítségeket is igénybe veszünk, pl. pedagógus a gyermek könyvekhez. Anikó akivel gyakrabban fogtok találkozni, hiszen Ö a kereskedelemért a vevőkért veletek dolgozik J A háttérdolgokkal kapcsolatban pedig Gábor, aki a technikai, logisztikai és üzleti dolgokkal foglalkozik.

Miért gondoltátok úgy, hogy bele kell vágnotok ebbe a vállalkozásba?
Az alapötlet valamikor tavaly, 2017-ben merült fel bennünk március környékén. Kíváncsivá tett minket a dolog, hogy hazai viszonylatban, hogy működne a „subscription box”. Ekkor még nem volt az országban könyves meglepetésdoboz. Gondolkodtunk milyen formában kellene, de hamar a könyvek mellet kötöttünk ki. A pici érkezése miatt kicsit el kellet tolnunk az indulást. Persze időközben fejlesztettük az ötletet és folyamatosan hozzátettünk.
Mi volt a fő koncepció, mikor megálmodtátok a dobozt?
Nézve a külföldi dobozokat rájöttünk, hogy nem biztos, hogy Magyarországon mindenféle ajándékdoboz megállná a helyét. Az itthoni vásárlók igényesek, megnézik, mire adják ki a pénzt, nem fog menni úgy, hogy mindenfélével teletömjük a dobozt és majd megveszik, ha nem tetszik, valakinek majd még egyszer nem veszi meg, de majd lesz másik vevő. Szóval a fő elgondolás, hogy valódi érték legyen a dobozokban. Sok kiváló hazai termékünk van, amit talán a külföldiek nem mondhatnak el magukról és ezt úgy gondoljuk mindenképp érdemes kihasználni, az emberek is szeretik a nem nagyüzemben futószalagon elkészült mű dolgokat.

Mi alapján válogattátok össze az apróságokat a dobozokba?
Még jóval az indulásunk előtt felvettük a kapcsolatot hazai kézművesekkel, elmondtuk nekik mi az ötletünk és Ők is nagyon pozitívan reagáltak. Velük együttműködve közösen kitaláltuk mi lenne az a termékük, amelyek beleillenének a dobozunkba. Teszteltük is Őket, hogy valóban minőségi termékek legyenek. Fontos volt, hogy ezek ne tömegtermékek legyenek, nagyon jó minőségűek, és követjük azt az elvet, hogy természetes összetevőkből álljanak. Arról már írtunk a Facebook oldalunkon, hogy a papírt hogyan választottuk ki.

Szemmel tartjátok a konkurenciát? Ösztönzőleg hat rátok, hogy vannak még mellettetek más meglepetés dobozokat forgalmazó csapatok?
Az mindenképp ösztönző, hogy több könyves meglepetéscsomag is van a piacon, viszont úgy gondoljuk ez hasznos, hiszen az emberek választhatnak, kinek melyik tetszik. Viszont mi nem azért jöttünk létre, hogy a már meglévő dobozos cégektől elvegyük a vásárlókat, úgy gondoljuk a mi dobozunk más célcsoportnak szól.
Mi jelentette a legnagyobb fejtörést, mikor összeállítottátok a dobozt?
Elég sok problémával szembesültünk. Az, hogy mi legyen a dobozban, igazából nem okozott annyira nagy gondot. A technikai dolgokkal jóval több „gond” akadt. Először is egyedi doboz kellet, sehol nem találtunk méretben megfelelőt, ehhez gyártószerszámot kellet vásárolnunk. Több méretet teszteltünk, hogy minden beleférjen, de ne is foglaljon túl sok helyet. Mivel a dobozra a feliratokat is a legjobb minőségben szerettük volna ezért ezt is digitális nyomdával kellet megoldani, ehhez is nehezebb volt partnert találni. A dobozok térkitöltése is különleges anyaggal történik, ezt sem forgalmazzák sokan Magyarországon.
Mit tartotok a legnagyobb előnyötöknek vagy erősségeteknek?
Most mondhatnánk az, hogy az, hogy nálunk lehet kategóriát választani, de ez mit sem ér önmagában, ha nem elég jók a könyvek vagy a meglepetések. Mint magánemberek mi is elég sok problémával találkoztunk internetes vásárlásaink során, ezért azt elhatároztuk, hogy egyetlen vásárlót sem fogunk „lerázni” ha valami problémája van, megpróbálunk vásárlóbarát webáruház maradni. Tehát összefoglalva a minőség és a jó kiszolgálás a tervbe vett fő erősség.

Nálatok is lesznek havi témák, vagy maradtok kategóriáknál?
Egyelőre a misztikus kategóriánál tervezzük, hogy adunk meg témát előre, mivel az egy elég széles kategória. Nem biztos, hogy aki a fantasyt szereti az a horrort is. Viszont az elég lehetetlen lenne, hogy a 6 féle könyv mind egy témához kötődön, és még friss megjelenés legyen.

Végül pedig mit üzentek a leendő vásárlóitoknak? Miért a Ti dobozaitokat válasszák?
Várják meg a tesztdobozokat, és ha tetszik, akkor vegyék meg. J Nem szeretnénk dicsérni magunkat, kíváncsiak vagyunk kritikákra tőletek bloggerektől és az emberek reakcióira is. Természetesen minden tanácsot meghallgatunk és átgondolunk, hátha valami elkerülte a figyelmünket.

Holnapi napon indulnak a MyBooKz tesztdobozok a bloggerek felé, én már nagyon izgatottan várom. Amint átveszem a saját dobozom, hozom is róla a képeket és véleményem, illetve majd találtok a bejegyzésben egy 10%os kupont is.
Ne felejtsétek azt sem, hogy egészen március 31.-ig folyik az előregisztráció a MyBooKz honlapján, ez vásárlásra nem kötelez, viszont 3 szerencsés nyertes gazdagabb lesz 1 ingyen dobozzal. Eredményhirdetés pedig április 1-jén lesz. Addig is kövessétek őket Facebookon, hogy minél hamarabb eljussanak hozzátok is a legfrissebb hírek.
A képek a MyBooKz Facebook oldaláról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése