2018-05-09

Top5Wednesday – Kár volt a fákért könyvek


Sziasztok!
Egy hónapja már nem volt Top5 rovat, mert nem éreztem magaménak a témákat. Most viszont ismét nekiveselkedem, és próbálom újra rendszeresen hozni. Az május amúgy is kicsit másképp alakul, mert Samnak nem volt ideje kitenni GoodReads-re az új témákat, így szabad májust kaptunk. Innen jött Réta remek ötlete, hogy ez most egy home made hónap legyen.
Ez azt jelenti, hogy a résztvevő molyokkal közösen megszavaztuk, hogy mik legyenek a havi témák, ami alapján működik a hónap. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki ezeket fogja hozni, hiszen rengeteg ott van a rengeteg korábbi téma, amit szintén fel lehet dolgozni. Ezért a színes májusért érdemes figyelni a molyos zónát.

Május második szerdájára a Madarak és fák napja alkalmából olyan témával készültünk, amiben azon könyvek kapják a főszerepet, amikért nagy kár volt egyetlen fát is kivágni.
A Top5Szerdára egyébként Rétánál bukkantam rá. Ez egy hetente jelentkező rovat, amiben egy GoodReads-es csoportban megtalálható témákban fogok bemutatni könyveket. A csoportot meg is tudjátok nézni ITT, és ha kedvetek támad, akár csatlakozhattok is. Egyre több magyar résztvevője is van ennek a Top5Szerda rovatnak, amit a Molyon egy zónában megtaláltok. ITT megnézhetitek, hogy miket szedtek össze a mieink.

Egyetlen oka volt, hogy végigolvastam ezt a könyvet: a Mini-Könyvklub. Komolyan mondom, hogy a 30. oldal után rájöttem a nagy turpisságra, onnantól kezdve pedig enyhén szólva unalmas volt a könyv. Kár az időért, amit rászántam, de a legjobban a fát bánom, amiből a papír készült.

Semmi nem maradt meg a könyvből, még kevesebb a filmből. Az összes ilyen könnyen felejthető könyvért kár.

Már előre látom a vérben forgó szemeket, és hogy készítitek a vasvillákat, hogy megkergessetek azért, mert fel mertem venni ezt a könyvet a listára. De vállalom a lincselést, mert én még mindig úgy érzem, hogy ez a könyv túl van hypolva. Végletes karakterek, kissé kiszámítható cselekmény, semmi extra nincs benne, amire azt mondanám, hogy valóban ér annyit, hogy ne sajnáljam érte a fát.

Ez a kakukktojása a listának. Maga a történet, és a megvalósítása tetszett a könyvnek, mégsem gondolom, hogy papírt érdemelt volna. Rengeteg sokkal jobb könyv van, ami az öngyilkossági témával foglalkozik. Ez egynek elmegy, de elég lett volna bőven e-könyvben is megjelentetni.

Huhhh… aki olvasta az tudja, hogy teljesen felesleges volt ez a rész. Akinek pedig kimaradt az éleméből ne bánja, mert sajnos szörnyű lezárást kapott a sorozat. Többet nem is szeretnék erről mondani, mert csak felidegesít, hogy egy nagyszerűen induló sorozatot, hogyan lehet a legjobban elrontani. Remek példa erre ez a könyv.

Várom a véleményetek, gondolataitok, hogy szerintetek mik azok a könyvek, amikért kár volt fát kivágni, majd papírt állítani elő belőle, és rányomtatni a történetet.
A képek a moly.hu oldalról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése